HEVES MEGYÉBEN

Korai hídtörténelem

 Heves megyében a honfoglalás idején vélhetően nem volt összefüggő úthálózat. A magyar középkor korai századaiban a települések önellátásra rendezkedtek be, de a középkori úthálózat megyén átvezető szakaszait bizonyítják a via regia, a via magna, Aba nagy uta, Mak uta elnevezések.

 Miután a király volt az ország kormányzatának birtokosa és gyakorlója, udvarával állandóan járta az országot. A megyék ispánjai évente kötelesek voltak megvendégelni a királyt és udvarát, ekkor került lerovásra a természetbeni adórész is [1].

 A gazdasági termelés növekedésével az áruk cseréje csak közlekedéssel volt megoldható. Ahol a feltételek adottak voltak, ott kialakultak a vásáros helyek, sok esetben vásárvonal mentén (hegy- és síkvidék, valamint eltérő gazdasági profilú területek találkozásánál). A vásáros helyek legnagyobb része a főutak mellett létesült, amelyek általában templomos helyek is voltak.

 A XIII. században már szabályozták a hidakon és kompokon szedhető vámokat az 1239., 1291. és 1292. évi törvények.

 A tatárjárás után a XIV-XV. század idejére megszaporodott várak egyik fontos feladata volt az utak védelme, de a királyi udvarhoz hasonló, kisebb méretű udvari élet színhelyei is lettek. A nemes a fiát a katonai és más ismeretek megszerzésére, leányát - a vár úrnőjére bízva - a nők számára szükséges ismeretek elsajátítására küldte a magasabb kulturális ismeretek megszerzését is biztosító várakba. A várak alatt létesült vásáros helyek egy része a későbbiekben várossá fejlődött.

 A XIV-XV. században a kereskedelem fejlődésével az egész országra kiterjedt úthálózat egy része érintette Heves megyét is. Ekkor mintegy 300 lakott település volt a megyében.

 A belső és az átmenő forgalom létét bizonyítják az út- és hídvám szedésére jogosító vámhelyek (Adács, Atkár, Hidvég, Kompolt, Maklár, Nagyberek, Poroszló, Sirok, Szarvaskő, a szihalmi Sósrév, Vámosgyörk, a tiszai révhelyek: Abád, Poroszló és Örvény) [2].

 A török hódoltság idején és a felszabadító háborúk során az úthálózat nagyrészben tönkrement.

 II. Ferdinánd Bécsben 1596-ban császári postahivatalt alapított. II. Rákóczi Ferenc is állított postákat az általa elfoglalt területeken követei, tisztviselői, vendégei és futárjai részére. Rákóczi postáinak mindkét útvonala érintette Heves megyét: az egyik Nagyszombatról indulva Léva, Ipolyság, Acsa, Hatvan, Gyöngyös, Eger, Mezőkövesd, Emőd, Ónod, Nánás, Kálló, Bátor és Nagykároly érintésével haladt Szatmárig. A másik Magyaróvártól, Győr, Komárom, Buda és Hatvan érintésével Ároktőnek tart, a csegei réven átmegy a Tiszán s keresztülszelve a Hortobágyot Debrecenen Szilágysomlyón, Zilahon át Kolozsvárra, illetve Váradra vezet.

 Az 1745. évre rendelt győri Házi és Úti Új Kalendárium a "Rendi Magyarországi és Erdélyi Postáknak" című részében már országos postaútvonalként szerepel a ,,41. posta" Budától Szebenig. Ez Buda-Kerepes-Aszód-Hatvan-Tiszacsege-Hortobágy útvonalon vezetett.

 Ez időben az utak építésénél nem érvényesült a kormányszék főfelügyelete, Mária Terézia rendelete ellenére sem alkalmaztak mérnöki képesítésű útfelügyelőt. A vármegyék a közutakat helyi érdekek szerint építették ki, minden összehangolt rendszer és terv nélkül.

 A XVIII. század végén a megyén Ny-K-i irányban 5 országút, illetve rövidebb országútszakasz haladt át (1. Hatvan - Gyöngyös - Kápolna - Szihalom, 2. Hatvan - Kompolt - Szikszó - Szihalom, 3. Heves - Szikszó - Szihalom, 3. Heves - Mezőtárkány - Poroszló, 4. Szikszó - Mezőtárkány - Poroszló, 5. Heves - Kömlő - Hidvég - Poroszló), D-É-i irányban is 5 országút szelte át a megyét (1. Hatvan - Apc, 2. Gyöngyös - Parád - Recsk, 3. Kápolna - Verpelét - Sirok - Pétervására - Istenmezeje, 4. Kápolna - Eger - Egerbocs - Pétervására, 5. Kápolna - Kerecsend - Eger - Felnémet - Mónosbél - Nagyvisnyó). A hidak döntő többsége ezekhez az útvonalakhoz kapcsolódott, illetve a Gyöngyös - Pata - Pásztó, a Gyöngyös - Abasár - Domoszló - Verpelét kocsiutakhoz, valamint a Parád - Bodony - Mátraballa, Parád - Mátraderecske - Mátraballa utakhoz. Jól látható a térképen, hogy abban a korban még több helyen a patakvölgytől távolabb, vagy azt nem is érintve a magasabb térszíneken vezettek a fontosabb utak (pl. az Eger-patak völgye Felnémet felett akkor még kiesett, mint fontos útvonal). Oka a mocsaras, vizenyős völgyek évszakonkénti járhatatlansága volt.

 Heves megye útjai még a XIX. század elején is, az esős őszi és a tavaszi olvadási időszakban nagyrészt járhatatlanok voltak. Ebben az időben a használható útvonalak közül csak a Pest - Hatvan - Gyöngyös - Kál - Poroszló - Tiszafüred, vagy a Pest - Kál - Mezőkövesd - Ároktő útvonal volt többé-kevésbé járható. 1810-ben Magyarország állami fenntartású úthálózatából csak a 6. számú Budapest - Gyöngyös - Miskolc - Kassa útvonal vezetett át Heves megyén.

 Az 1825-27. évi országgyűlés 13 államilag kiépítendő útvonalat határozott meg, melyek közül Heves megyén továbbra is a Budapest-kassai út haladt át. Az utak és hidak építése a reformkorban lendületet vett: pl. a kápolnai híd 1841-ben Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester tervei alapján átépült [4].

 Az 1844. évi IX. tc. megszervezte a közmunkát, szabályozta annak felhasználási módját, így lehetővé vált az út-híd építés és fenntartás fokozottabb folytatása.

 Az 1860. évi diploma után 1881-tól a közúti adminisztráció már teljesen a magyar érdekeket szolgálta.

 Heves megye hídállományáról a XVI. század előtti időszakról nincsenek összeírásaink. A középkori települések szerkezetéből, az utak vonalvezetéséből már Szent István korában kiterjedt vásár-, híd-, rév-, határvámok és vásáros helyek létére következtethetünk.

 A későbbi idők Heves megyei hídállományáról, építéséről a Heves Megyei Levéltár gazdag anyagából sikerült igen értékes anyaghoz jutni. Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökének iratait, a hidak építésére utaló közgyűlési jegyzőkönyveket, - melyek sora néha hiányos - eredeti dokumentumokat az utasítások ellenére sem selejtezték, így több eredeti - színes! -terv, jelentés segítette a kutatásunkat.

 Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökének iratai, a mérnököknek kiadott utasítások alapján 1790-től nyomon követhetők a jelentősebb vízfolyások szabályozásai, a malmok és hidak építésének adatai is.

 Az állandó hidak építésében Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester, Markmüller Károly, Markmüller József és Litzner János megyei mérnökök meghatározó szerepet játszottak.

 A megyei "rendszerint való inzsellér" feladatai igen szerteágazóak voltak, földmérésen kívül a hídépítések "műszaki ellenőrzése" is feladatukat képezte.

 A gyöngyösi járásban lévő hidak összeírását 1847 szeptemberében küldték be Egerbe.

 Ezek szerint:

híd volt.

 A gyöngyösi járásban az alábbi hidakat írták össze:

 A záradék szerint: "Több gyöngyösi járás beli helységek határában ilyszerű hidak nem léteznek" [9].

 Az abszolutizmus idejében, 1853-ban került sor ismét a Mátra és Tarna járásban lévő hidak összeírására a "Megyebeli és Országos utakon lévő rendszeres hidakról". Az összeírás most már a kő- és fahidak mellett a vakhidakra is kiterjedt. Első alkalommal tünteti fel a híd építési évét, valamint javításának idejét. A kimutatás most már utanként is felsorolja a felmért hidakat, külön fejezetekben a "különféle helyeken épített, de a megye által fenntartott hidakról" is közöl hasonló adatokat.

 A felmérés szerint:

 Az 1853-ban készült felmérés "A közlekedési megyei csinált útvonalaknak, az ezeken fennálló hidaknak, úgy az anyag mineműségének melyből ezeket építették és ezek hossza és szélesség méreteinek" adatairól ad részletes felvilágosítást [9].

 A XIX. század második felében megélénkült az út- és vasútépítési tevékenység, ami szükségszerűen a hidak építési körét is érintette.

 A megye közmunkaalapra az állami kincstártól 100 ezer Ft kölcsönt vett fel, amelyből közel 15 km út földmunkáit végezték el.

 A törvényhatósági utakon ekkor az alispáni jelentés szerint (1879):

- híd és áteresz kőből 200 db
- híd és áteresz fából 75 db
- vegyes anyagból 10 db
Összesen 285 db volt
- a községi közlekedési utakon 71 kő- és 424 fahidat tartottak nyilván.

 A megyében ekkor állami út a Budapest-Kassa-zborói út volt. A megyét érintő 71,6 km úthosszon két 20 m-nél nagyobb híd a Zagyván és a Tarnán, 33 20 m-nél kisebb nyílású híd és 53 áteresz volt az út egyéb szakaszain.

 Az 1879-es alispáni jelentés szerint a hidak és az átereszek száma 780 (ennél az adatnál figyelembe kell venni, hogy az eddigi források az átereszeket nem jelölték meg).

 Ha összevetjük a XVIII. század végének úthálózati és hídtérképét a XIX. század végének úthálózati és hídtérképével megállapíthatjuk, hogy a megye teljes területén lényegesen megnőtt a hidak száma. Köthető ez az útminőségek javulásához, a csatornázásokhoz, de mindenekelőtt a vasútpályák kiépítéséhez. Csak a vasutak vonalvezetéséhez megépített hidak száma 100! Ez a XIX. század végi hídállomány 14,3%-a, a fent említett egy évszázad alatti növekedésnek pedig a 25%-a.

 Az 1905-1910 évek között a megyében több mint 200 km hosszú út épült ki. Itt meg kell említeni Majzik Viktor alispán nevét, neki köszönhető ez a nagy gonddal előkészített és végrehajtott út- és hídépítési program. Az állami és megyei hídépítések mellett pl. 1909-ben a Zagyván Szurdokpüspöki község saját erőből épített hidat.

 Összegzésként elmondható, hogy a XVIII. század végétől a hídépítési programok érintették az egész megyét, de különösen a megye középső sávjában sokasodtak meg a hidak (hegyvidéki perem és az Alföld találkozása). A vármegye által épített és fenntartott hidakon kívül az egyházi birtokokon, uradalmakban, a községekben is megélénkült a hídépítési tevékenység.

 A megyei vezetés ráérzett, hogy a gyakori árvizek, a rendezetlen medrek miatt megrongálódott fahidak helyett, állandó jellegű kőhidakat érdemes építeni. Megkönnyítette ezt az is, hogy mind a mátraaljai, mind az Eger környéki kőbányákból fagyálló, aránylag könnyen faragható kőanyag állt rendelkezésre a megyében.

IRODALOM:

Vissza az oldal elejére

Internetre szerkesztette: André László. Oldalaink megtekintéséhez Internet Explorer böngészőt és 800*600-as vagy 1024*768-as képernyőfelbontást javaslunk.